Amikor évtizedeken át minden rémálom egy gyerekgyilkoshoz köthető
Van az a rémálom, ami után izzadtan ébredünk; van az, amelyiknél ordítva vagy éppen hadonászva kelünk; és van az, amibe akár bele is halhatunk.
Mindent ellep a köd. A ma még élő egyik legnagyobb klasszikus horrorfilm-rendező éppen csak híressé vált, már el is készítette az egyik legemlékezetesebb kísértettörténetet.
K.A.B., 1340, Antonio Bay. 100. születésnapját ünnepeli a város, mely árulásra, bűnre, gyilkosságra épült. Most azonban elérkezett lakóinak, a bűn örököseinek végzete, mikor a tenger felől sűrű, soha nem látott, izzó köd érkezik a szárazföld felé, ahol a kutyák megvadulnak, az elektromos szerkezetek pedig maguktól indulnak be. A ködbe rejtve azonban valami mozog és bosszúra szomjazik. Márpedig a bosszú ezen az éjjelen mindent felülír, ahogy elkezdődik a klasszikus horrorfilm. Logikát, józan észt és reményeket egyaránt.
Ha azt mondom, hogy John Carpenter, akkor talán nem mindenkinek ismerős a név. Az sem sokaknak számít, hogy egy zenész-család sarjáról van szó, ahol apáról fiúra száll a tehetség. Ha azonban olyan filmeket sorolok, mint a Sötét csillag, A 13-as rendőrörs ostroma, a Halloween, a Menekülés New Yorkból, A dolog, a Christine, a Csillagember, A sötétség fejedelme, az Elpusztíthatatlanok, a Nagy zűr kis Kínában, a Vámpírok, az Elátkozottak faluja, vagy Az őrület torkában, akkor minimum az egyik ismerős lehet.
Főleg, hogy Kurt Russel, az antarktiszi megszálló létformával folytatott halálos kalandja sokak szerint a valaha készült legjobb horrorfilm.
Ezt is ajánljuk a témában
Van az a rémálom, ami után izzadtan ébredünk; van az, amelyiknél ordítva vagy éppen hadonászva kelünk; és van az, amibe akár bele is halhatunk.
Nekem azonban van helyette két másik kedvencem. Mert bármennyire jól sikerült a bezártságra és bizonytalanságra építő, masszív hangulatú testhorror, valamint bármennyire is klasszikus slasher a Halloween, A sötétség fejedelme ízig-vérig rémálomszerű, szürreális rémületkeltés, amely megmutatja a gonosz igazi „arcát”. A templom mélyére rejtett sátáni erő előtt viszont született egy igazi, vérbeli kísértettörténet is, melyet általában még az is ismer, sőt akár szeret, aki amúgy nem kedveli a horrorfilmeket. Az Avco stúdióval kötött kétfilmes szerződés első darabjaként John Carpenter legendát teremtett.
Legenda. Olyan legenda, mely egy utólag leforgatott kísértethistóriával indít, melynek segítségével egy idős férfi az éjfélt megelőző percekben meséli el ijesztő történetét a helyi gyerekeknek. Miután éjfélt ütött az óra, megismerjük Antonio Bay lakosait, és miután a rádió tulajdonos Stevie Wayne (Adrienne Barbeau) a tengeren lévő hajósokat kevés sikerrel óvja, a stoppos Elizabeth Solley (Jamie Lee Curtis) és a helyi Nick Castle (Tom Atkins) igen gyorsan egymásra (és egymásba) talál, a polgármester (Janet Leigh) pedig az aznapi ünnepségre készülne, ha Malone tiszteletes (Hal Holbrook) nem zúdítaná rá friss felfedezését, mely szerint őseik szörnyű, eltitkolt bűnt követtek el.
Ahogy azonban a sötétedéssel együtt a különös köd is előkerül, úgy növekszik a lakosokat érintő halálos veszély, amely egyre több áldozatot követel.
Köd pedig 1980-ig nem tűnt olyan félelmetesnek, mint ahogy Carpenter és csapata hagyományos technikával megoldotta A köd másfél órás játékideje alatt. Sőt, utána sem, mert 2005-ben ugyan megpróbálkoztak egy felesleges remake-kel, az könnyedén illeszthető a valaha készült legrosszabb újrázások közé. Pedig az 1999-es Stigmata kimondottan ötletes film lett, így a rendezőjétől különösképp fájdalmas eredménynek mondható az a borzalom, mely Carpenter 1980-as horrorját dolgozza fel.
Ezt is ajánljuk a témában
Nehéz olyan mozifilmről azt állítani, hogy szép, amely kiszaggatja és megrágja a lelked, de mást nehezebb lenne mondani róla. Stephen King Halálsoron című történetének adaptációja a szívedig hatol.
Az 1980 januárjában, 45 éve bemutatott A köd nem volt egy nagy költségvetésű mozifilm, de egyedi ötletekkel, lelkesedéssel és szakértelemmel minden hiányt sikerült pótolni. Dean Cundly operatőr (A dolog, Vissza a jövőbe, Roger nyúl a pácban, Jurassic Park) anamorf Panavision képei verik az akkori sikerfilmek látványát, nem beszélve az olyan kiváló helyszínekről, mint Point Reyes világítótornya, ahova a hatalmas szélben 638 lépcsőfokot kellett minden alkalommal megmászni. Azt gondolom, ilyen eredmény mellett megérte,
és akkor még meg sem említettem Carpenter minimalista dallamait, amik megteremtik a kísérteties atmoszférát, amikor pedig elindul a köd, a hanghatások együtt pulzálnak vele, ezzel a maximálisra tekerve a feszültséget.
A köd ráadásul a szereposztás terén is kiválóan teljesít. Már az is igazi csoda, hogy a Psycho legendássá vált áldozata, Janet Leigh együtt játszott lányával, Jamie Lee Curtissel, de mind Hal Holbrook, mind pedig a sorozatok világából érkező Barbeau nagyszerűen teljesített. Carpenter kifejezett utóbbira írta a rádió tulajdonos szerepét, miután korábbi filmes partnerét elengedve új múzsája, később pedig gyermeke anyja a színésznő lett.
45 éves lett John Carpenter filmklasszikusa
A köd a valaha készült egyik legjobb horrorfilm. Egy misztikus, rémálomszerű mese, amelyben a klasszikus kísértettörténetek és az olasz, Fulci-féle zombifilmek stílusa keveredik olyan kiváló érzékkel és stílusban, hogy egyáltalán nem csoda az, hogy John Carpenter a legnagyobb horrorfilmes alkotók közé került. És bár az 1990-es és 2000-es évekre sikerült néhány gyenge produkciót is elkészíteni, utolsó munkájával a rendező kiköszörülte a csorbát, mikor megszületett A horror mesterei című sorozat egyik legjobb epizódja, a Tébolyító (Cigarette's Burn).
Mégis, A köd a direktor egyik legnagyobb alkotása, amit 45 éves kora ellenére ma, 2025-ben is éppen akkora élmény megnézni, mint elkészültekor.
Nyitókép: Intercom